sLOVEnia

Ez itt a reklám helye: tapasztalatok Szlovéniáról, konkrét helyek megjelölésével. Szeretném előrebocsátani, hogy nagyjából csupa jó dolgot fogok írni, mert minden iszonyatosan fasza volt.

Én durván tíz éve már jártam Bledben és környékén a családommal, ami azt jelenti, hogy már voltam olyan idős, hogy emlékezzek is rá, időnként beugrott egy-egy utcának vagy épületnek a képe, hogy ezt én már láttam, de volt olyan is, amiről már teljesen megfeledkeztem (például hogy milyen iszonyatosan sok lépcsőt kell megmászni a Savica vízeséshez...).

SZÁLLÁS

Az én javaslatomra ugyanabban a hotelben szálltunk meg, ahol tíz éve is, az épület és a környék nem változott, pár dolgot felújítottak, de még mindig egy csöndes, nyugodt, eldugott kis szálló a Nature Hotel Lukanc egy Bled melletti icipici faluban, Seloban, ahol reggelire palacsintát sütnek és mindenki rendkívül kedves. A szobához volt erkély is székekkel meg asztallal a dohányzóknak (hosszabb ideig a hideg miatt amúgy sem üldögélt már ott senki), gyönyörű szép kilátással a hegyekre, egyedül az ágy volt nekem túlságosan puha, ez meg már inkább ízlés kérdése, nekem nagyon fájt a derekam a végére, de én sokkal keményebb matrachoz vagyok szokva. De nagyjából ennyit tudok felhozni negatívumként. A reggeli a szokásos svédasztalos felhozatal, de mindenkit végigkérdeznek, hogy kér-e palacsintát, omlettet, rántottát vagy tükörtojást, úgyhogy azt frissen készítik el. A kávé sajnos alulról éppen súrolja az iható kategóriát, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a hotel vagy az ország hibája.

ÉTKEK

Az első két helyet, amit kipróbáltunk, a TripAdvisor-ról néztem ki, alaposan végigolvasva az értékeléseket, mert hiába húz le valaki egy éttermet, ha utána olyanokat ír, hogy neki nem jött be a szlovén konyha (ami miért lenne az étterem hibája?), vagy hogy sokat kellett várni a kajára (július közepén, főszezonban). Az első hely a Public Bar & Vegan Kitchen volt, ahol már eleve azon meglepődtem, hogy első helyen egy vegán hamburgerezőt ajánlgatnak, de mivel én nagyon szeretem a vega és vegán kajákat is, tenni akartam egy próbát, és egyáltalán nem bántam meg. A kocsma maga nagyon hangulatos, a vacsoraidőhöz képest egy kicsit korán érkeztünk és rajtunk kívül csak két csajszi teázgatott, úgyhogy leültünk a legkényelmesebbnek tűnő sarok asztalhoz, rendeltünk egy-egy Union sört (én elég ritkán sörözök, de ha már olyan országban járok, aminek van saját söre, akkor azt kipróbálom), és egy-egy hamburgert is, aminek a "húspogácsája" főleg rizsből, babból, hajdinából és egyéb zöldségekből állt, és bátran állíthatom, hogy még soha sehol nem ettem ilyen finom vegán burgert. Az ember maga választhatta ki, hogy melyik zöldségpogácsát és bucit szeretné, mindezt kb. 7-8 euróért és öt perc várakozásért. Nem viccelek, öt percnél többet nem vártunk a kajára (nyilván eleve a pogácsa minden alkotóeleme már meg van főzve, így sütéskor nem kell átsülnie, elég a külsejét megpirítani). Plusz pont a helynek, hogy amikor beesett egy hat fős társaság, és látták, hogy nincs hat fős asztal, akkor nagyon nézegették az asztalunkat, de a pincér lányok nem kértek meg minket, hogy üljünk át (négyszemélyes asztal, ami még bővíthető lett volna), hanem összetoltak pár másik asztalt és csináltak nekik helyet.

Második nap a Pizzeria Rustika-ba mentünk, ahol nagyon finom, olaszos jellegű pizzákat ettünk (vékony tészta, sok feltét), és váratlan, de kellemes meglepetésként ért, hogy náluk a "lemonade" citromos vizet jelentett, cukor nélkül. Ilyet nálunk csak akkor adnak, ha külön kihangsúlyozza az ember, hogy cukor nélkül kéri. Először azt hittem, hogy ez csak a hely sajátossága, de aztán kiderült, hogy máshol is így készítik a limonádét. Itt is nagyon kedvesek voltak a pincérek és gyors volt a kiszolgálás, jó idő lévén a teraszra ültünk ki, és itt végre ittam egy rendes kávét is.

Harmadik nap egy olyan étterembe mentünk a Savica vízeséstől hazafelé vezető úton, amit egy barátom ajánlott, aki néhány nappal azelőtt járt ott. Hogy mindenki egy kicsit megnyugodjon, itt már hagyományos szlovén kajákat próbáltunk ki, de hozzá kell tennem, hogy egyikünk gyomra sem bírta volna jól, ha három napig ezt kell ennünk. A Gostilnica Strud'l a klasszikusokat kínálja, itt egy különböző húsokból és többféle köretből álló tálat, valamint egy 'jotát", egy savanyúkáposztás-krumplis-babos-kolbászos egytálételt rendeltünk. Az adag bőséges volt, a kaja pedig nagyon finom, de ugyanennyire nehéz is, úgyhogy küzdenünk kellett, hogy még belénk férjen fejenként egy fél rétes is, mert azt sem akartuk kihagyni. Aznap kétféléből lehetett választani, volt almás meg "mixed", amit kérdezés nélkül bevállaltunk, amúgy alma, dió, meg túró volt benne, nekem nagyon ízlett. Mint ahogy végig mindenhol, ahol jártunk, itt is nagyon kedvesek voltak velünk, picit várni kellett, hogy elvigyék az üres tányérokat, de láttuk, hogy sokan voltak az egész étteremben, úgyhogy nem a pincérek lustasága volt az ok. Sajnos a tömeg miatt bent már nem kaptunk helyet, és az elején még jó ötletnek tűnt kiülni itt is a teraszra, de csak addig volt jó, amíg sütött a nap, utána nagyon hamar nagyon hideg lett.

Az éttermeken kívül ellátogattunk még a helyi szupermarketbe is olyan termékeket keresve, amik itthon nincsenek, így próbáltunk ki különböző zöldség chipseket, édességeket, energia italokat, ezek között sem volt semmi olyan, amiben különösen csalódtunk volna. A híres bledi krémest sajnos kihagytuk, mert egyszerűen nem tudtuk hova beletűzni a programba, mert amikor éppen ráértünk volna, olyankor rohadtul nem voltunk éhesek. Hazafelé viszont megálltunk Trojaneban, ahol a fánkozó van. Éééés ennyi. Semmi másról nem szól a hely, mint hogy nyitottak ott egy fánkozót, ahol olyan különösen nem is finom a fánk, csak simán fánk íze van, és ahol még le se lehet ülni, csak berohansz két fánkért és mész is tovább, de aztán építettek mellé egy kávézót, egy éttermet és egy mosdót is, ami miatt valami elképesztő tömeg alakult ki még így október végén is (nyáron is jártam arra és akkor is ennyien voltak). 

LÁTNIVALÓK

Ez a három éjszaka és nettó két és fél nap, amit ott töltöttünk, bőven elég volt arra, hogy megnézzünk mindent a környéken. A csónakázás a Bledi-tavon egy must-have, de lehet választani, hogy magunk evezünk be a szigetig, vagy inkább rábízzuk egy helyi erős emberre, mi utóbbit választottuk, ez az úgynevezett pletna, fejenként 14 euró.

Negyven percet kaptunk a nagyjából ugyanennyi négyzetméter területű sziget felfedezésére, volt egy kis templom haranggal, amit ha az ember háromszor megszólaltat és hisz Istenben, akkor teljesül egy kívánsága. Ez a cucc belépős volt, ami elvileg jogosított az óratoronyba való belépésre is, ahová viszont jegy nélkül is be lehetett menni (fuck logic). Megszámoltuk a 99 lépcsőfokot is, és ezzel nagyjából el is ment a negyven perc.

Ezt követően vettük be a bledi várat, de lusta lajhárok lévén addig mentünk kocsival, ameddig csak tudtunk. A parkolás mindenhol fizetős volt, 1,5-3 euró között óránként. A vár is belépős volt, ahol nagyon nagy kiállító termeket töltöttek meg nagyon kevés kiállítani való tárggyal, de nyilván valamire rá kellett fogni a belépőjegy árát. A kilátás a tóra viszont pazar volt, a vár épülete nagyon szép, de legjobban a winery tetszett, ahol egy nagyon jókedvű, szerzetesi csuhába öltöztetett ember mutatta be a megvásárolható borokat, mi egy helyi fajtából készült fehéret vettünk (ezt azóta megkóstoltam, nekem nem különösebben jött be), és egy helyi vörös cuvéet (ezt még nem bontottuk meg). Ezután vicces módon másfél órán át kajtattunk egy vízesést, amiről kiderült, hogy nem is ezt akartuk megnézni, de ha már így alakult, legalább láttuk ezt is. Ez egyébként az Iglica-vízesés, amit a google maps szerint meg lehet közelíteni kocsival, csak hogy olyan borzasztó meredekek és szűkek az utcák, hogy inkább azt mondtuk neki, hogy ajánljon másik utat, mire körbevitt minket a vízesés tetejéhez, ahonnan mondjuk tök szép volt a kilátás a környező hegyekre, csak a vízesésből nem lehetett semmit se látni, úgyhogy visszamentünk az első útvonalra, letettük az autót egy biztonságosnak tetsző parkolóban és felsétáltunk, ami egyébként gyalog egy könnyű séta volt, autóval viszont lehetetlen lett volna felkanyarodni oda.

A Vintgar-szurdok viszont megérte a belépő árát. Minden belépős volt, 3 és 10 euró között, és volt, ahol könnyen ki tudtuk volna kerülni a fizetést, de nekem az ilyen helyeken az az elvem, hogy ha mindenki bliccelne, akkor nem lenne miből ilyen szépen fenntartani ezeket a helyeket, márpedig Szlovéniában látszik, hogy a bevétel nagy részét felújításokra költik. A szurdokban például végig egy sziklafalhoz erősített, fából készült híd/járda vezet a szurdok egyik végéből a másikba, pazar rálátást biztosítva a folyóra és az apróbb vízesésekre. Néhány helyen le lehetett mászni a folyópartra, itt pedig az volt a szokás, hogy kövekből pici tornyokat építettek egymás mellé, ami azért is egy nagyon jó ötlet, mert ez nem maradandó, kárt nem tesznek vele semmiben, de mégis hagytak maguk után valami emléket az emberek.

A Slap Savica, vagy Száva-vízesés egy nagyon magasan elhelyezkedő látnivaló, ahová nagyon hosszú és nagyon meredek lépcsők visznek fel. Felfele menet nem is láttam, nem is hallottam semmit, csak mentem, mert jobb szeretem egy szuszra megtenni az ilyen utakat, aztán fölérve meg a visszafele úton volt időm lihegés nélkül körbenézni. Ami által szerencsénk is volt egyébként, ugyanis nagyjából mindenkit megelőzve értünk fel és egy pár percig békésen nézegethettük a kilátást, zavaró turisták nélkül. A vízesés aljánál található egy másik tó, a Bohinji-tó, itt is érdemes megállni pár percre, bár a partja nincs annyira kiépítve, mint a bledinek, de a magas hegyek és a kristálytiszta víz nagyon nyugodt hangulatot árasztanak.

Bled nincs messze, és nem is vészesen drága hely, egy hosszú hétvégét szerintem mindenképp megér, én sem véletlenül tértem vissza oda tíz év elteltével.