The Blinking Girl

Egy vulkáni nyitóképpel kezdünk, nekem bejön ez az ábrázolás, annak ellenére, hogy korábban ilyesmit nem láttunk, de hát nagy ez a bolygó, sok minden elfér rajta, nem csak sivatagi kolostorok. Az új Sarek valami döbbenetesen hasonlít a régire, és kifejezetten boldog vagyok, hogy a vulkániak kinézetén és dizájnján nem változtattak (szemöldök, fül, atom durva frufru, zárt nyakú, hosszú, palástszerű ruhák). A vulkáni szélsőséges szeparatisták behozatala egy kifejezetten épkézláb újítás volt, sokkal árnyaltabbá teszi a vulkáni társadalmat, és bemutatja, hogy sok mindenre rá lehet húzni egy bizonyos fajta logikát , de az ettől még nem lesz jó vagy helyes. Tillyről elhiszem, hogy fut, neki természetes a mozgása, de  Burnham olyan, mintha valami számítógépes animáció lenne. Gondolom ezzel próbálták meg azt ábrázolni, hogy ő mennyivel jobb kondiban van, csak nem sikerült. A közben lenyomott szentbeszéde meg olyan sablonos, mint az adventkor műhóval ablakra fújt hópelyhek, de a DIS...

Azzal szeretném kezdeni, hogy megpróbáltam megnézni a hétvégén A szépség és a szörnyeteg új, élőszereplős verzióját, de nagyjából a tizedik percig bírtam és ki kellett kapcsolnom. Tény, hogy nem vagyok nagy rajongója a musicaleknek, de van néhány, amit elviselek  szeretek, és ennek a rajzfilm változatát is szerettem, de Emma Watsonnak az egész világ miatti állandó aggódásra görbülő szemöldökei három szökellés után basztak fel úgy igazán, ami elég negatív hatással volt a filmélményre. Én elismerem, hogy Emma gyönyörű, és nagyon jó Hermione volt, de azóta nem igazán találja a helyét, és nem tudott még olyan filmet összehozni, ahol elfeledtetné velünk azt a könyvmoly kislányt, amiként megismertük. Ellenben a Kémek hídját végre be tudtam fejezni, mert azt meg kanapén történő elalvás miatt kénytelen voltam félbeszakítani, de félreértés ne essék, nem azért, mert rossz volt vagy unalmas, hanem mert a végkimerülés kerülgetett már aznap. Úgyhogy most már ejtsünk szót olyan filmről...

Tom Cruise-nak újfent nem sikerült kilépnie abból a szerepből, amit immáron több, mint harmincöt éve rendületlenül alakít, de legalább egyre nézhetőbb filmekben. A Barry Seal: A beszállító egy tökéletesen élvezhető, sőt, akár másodszori megtekintésre is alkalmas film, mert vicces, pörgős és mulattató, de sajnos ennél mélyebbre nemigen megy, amit én hiányoltam egy ilyen komoly ügyletekbe keveredő ember élettörténetéből. Bár tetszett, ahogyan a Medellín-kartellt ábrázolták, mert mindenhol máshol véres kezű, habzó szájú szörnyetegekként bukkannak fel, ami így, ilyen formában nyilván nem fedi le a teljes igazságot, sajnos a valóságban mégis kicsit komolyabb volt a helyzet, mint ahogyan ez a film elbohóckodott velük. Ráadásul nem is volt ez a történetben egy olyan mellékes szál, amit figyelmen kívül lehetne hagyni, és itt üti fel a fejét a legnagyobb problémám a filmmel: "based on true events" minősítése ellenére borzasztó messzire szakadt a valóságtól (ugyanez volt a baj...

Napok óta morfondírozok azon, hogy tudom, hogy szót kellene ejtenem erről, csak nem akarok. Mivel elég köztudott rólam, hogy rajongok a sci-fiért, elsősorban pedig a Star Trekér t, már többen kérdeztétek, hogy mi a véleményem az új Star Trek sorozatról, én pedig általában kitértem, hallgattam, vagy nagyon diplomatikusan annyit mondtam, hogy még kivárok.  De most, 6 Orville és 5 Discovery rész után már nem tudom hova halogatni a dolgot, csapjunk a lecsóba, aztán majd lehet vitatkozni, ha valaki nem ért egyet velem. The Orville Végtelenül pozitív csalódás. Már az előzetese is nagyon tetszett, annyi hátránya volt, hogy gyakorlatilag lelőtte az első rész összes poénját. De mivel nem voltak vele szemben elvárásaim, nem is volt miben csalódnom, és ezt Seth MacFarlane ügyesen ki is használta. Elhitette velünk, hogy ez egy kizárólag vicceskedő, inkább sitcomra hajazó sorozat lesz, aminek csak a díszlete egy űrhajó, nem pedig a helyszíne . Ehhez képest sokkal intenzívebb...